A HVG-nek nyilatkozott a Rektor Úr. Különösen örülök neki, hogy szerinte bevált a Bologna rendszer, mert én azért nem egészen értek ezzel egyet a saját területünkön, kifejtem azt is, hogy miért.

A régi 5 éves közgazdászképzés során a kis nebulók első évben tulajdonképpen ugyanazt tanulták, megkapták az alapokat, ami után eldönthették, akkor ők most mire is fognak szakosodni, mi is érdekli őket igazán. Aztán nem sokkal később jöhetett a szakirány. 5 év alatt megtanítottak mindent, ami kell, szépen kényelmesen, majd a végén kiállítottak egy olyan papírt, amivel mindenki elégedett lehetett. A munkáltató tudta, hogy mit várhat el az újonctól, az újonc tudta, mire jó a papírja. Vagy legalább sejtette. A rendszer egyetlen jelentős hiányossága, amit a bologn előnyére írhatunk (ha írhatunk egyáltalán... lásd később), hogy nem volt kötelező szakmai gyakorlat, mint amolyan diploma kritérium. 

Most ehhez képest mi van? A kis felvételiző, akiknek a zöme a közgazdaságtannal csak látatlanban találkozott eddig, mert biza a Közgázra és más ilyen jellegű intézménybe se mindenki közgazdasági szakközépből jelentkezik, ácsorog, ücsörög és bőszen tanulmányozza a remekül marketingelt szakokat. Gazdálkodási és mendezsment, nemzetközi gazdaságtan. A legnagyobb nevűek. Milyen hangzatosak! menedzsment, meg nemzetközi! Aztán ott a turizmus vendéglátás, a kereskedelem és marketing valamint a pénzügy és számvitel. Na, ezeket legalább tudod, hogy mivel fognak kb foglalkozni, bár igazából kb csak a psz használható istenigazán. De ezt még ott, a választás pillanatában alig tudja az ember. Ha nincsen megfelelő ismerettsége. 
Tehát dönt, a marketingszöveg alapján, meg a hangzatosság alapján. Esetleg lát egy operatív tantervet, csupa hangzatos tárgynévvel. Vagy kevésbé hangzatossal. 
És felveszik, majd megkezdődik a képzés.. Abban alig van eltérés, hogy az első évben szinte mindenki ugyanazt tanulja. Abban viszont már van, hogy a korábbi alapos mikro-makro és egyéb alapozó modulok, amikre sok félév év volt, amikből esetleg szigorlatozni kellett, most hirtelen 1-1 félévbe tömörülnek. Mikroökonómiából a tankönyv ugyanaz, a fejezetek száma ugyanannyi, pusztán a régi 2 félév helyett 1 van rá. Elég kellemetlen tud lenni. 
Aztán persze előfordul, hogy az ember félúton rájön, hogy az a szak, amit választott, nem is annyira érdekli, viszont egy másik jobban tetszene neki. Lehetőség van a váltásra, csak az egész, szerencsétlen bürokratikus rendszer elég szarul működik, az információszolgáltatás - nem tudom más intézményekben hogy megy - nálunk elég rémes. Mindenhol ping-pong labdának néznek, a szakfelelősökkel időpontot egyeztetni legalább annyira nehéz, mint az angol királynővel, a titkárnőnek leadni kár bármit, mert úgysem adja át... Egy szakváltás elveszi az ember életkedvét is - némi túlzással.
Aztán persze ott van a kötelező szakmai gyakorlat. Nálunk 3 hónap heti 40 órában. Ez persze nagyon hasznos lenne a későbbiek során már lesz tapasztalatod, mikor végeztél. Nincs is ezzel gond addig, amíg nem szembesülsz azzal, hogy sok helyen még gyakornoknak sem vesznek fel korábbi tapasztalat nélkül. Elég paradox helyzet, hogy gyakorlat nélkül nincsen diploma, de gyakorlat nélkül nincsen gyakorlat... Persze sokan kikerülik a dolgot, mert szülők vállalkozásában "dolgozik", meg ismerősök adnak papírt.. Csak így mi értelme az egésznek? Persze tudom én, hogy a világ mindig a kapcsolatokról szólt, meg a pénzről - ilyen pályán az emberben sokszorosan tudatosul ez -, nodeazért mégiscsak. 
És persze ott van az is, hogy igazából közel 3 év után sem tudom, hogy a hangzatos gazdálkodási és menedzsment alapszakommal mégis mi a lótúrót fogok kezdeni? Hova vesznek fel egy ilyen papírral dolgozni? Az egyetlen szerencsém és reményem a mesterképzés. Amikor már egy-egy elnevezésből és a tárgyakból, amiket ott tanítanak tudom, hogy mire számítsak. De ugye a bologna lényege lenne, hogy az alapszakos diplomámmal is jó lennék már valamire. Csak éppen a munkáltatónak meg nekem sem világos, hogy mire.