És csak azért nem kell sajnálni, hogy most két napig nem fogok aludni a beadandóm miatt, mert én voltam az, aki hétvégén semmit sem csinált, csak habzsolta az élet apró örömeit, mindezt zéró lelkiismeret-furdalással, mert az elmúlt hetekben tökélyre fejlesztettem a carpe diem életérzést. Vagyis addig élvezem a pillanatokat, ameddig csak lehet és ha ez plussz félév egyemet fog igényelni, akkor plussz félévet fog, őszintén nem érdekel már. Az a lényeg, hogy boldog vagyok, és nem azért nem tudom megcsinálni akkor időben, mert nincsen meg hozzá a megfelelő agyi kapacitásom, hanem azért, mert nem vagyok hajlandó beáldozni a hétvégéimet azért, hogy minél hamarabb robotolhassak majd. Lehet hülye hozzáállás, de én szeretem ezeket az éveket és nem sietek megválni tőlük. Dolgozni lesz még bőven időm, élni már sokkal kevesebb.
És azért sem kell sajnálni, mert évek óta nem voltam olyan őszintén boldog, amilyen az elmúlt két hónapban vagyok. Mármint nem volt eddig se baj az életemmel, mindig megtaláltam a napsütéses oldalát a dolgoknak, mindig akadtak szép napjaim, de azért 3 év után már hiányzott ez a tipusú boldogság, akárhogyan is bizonygattam (leginkább magamnak), hogy egyedül is frankón elvagyok.
Utolsó kommentek