A hétvége mindig azon néhány napok közé tartozott, amik iszonyat gyorsan elrepülnek, namost egy-egy nem egyedül töltött hétvége olyan, mintha még 3x gyorsabban repülne el. Nem szeretem ilyenkor a vasárnap estéket egyedül tölteni. 

Amúgy fincsi dolgokat főztünk és ettünk ezen a hétvégén is, többek között csináltam bolognai spagettit, a szósz sem bolti volt, én kreáltam. :P Meg tegnap megsütöttem életem első muffinjait is. Almásat csináltam meg meggyeset. Fini lett (: És volt még gyrosos fűszerezésű csirkemell görögsalival. 

Évfolyamtárs "barátnőm"mel meg ... hát most egy ideig nem szeretnék vele beszélni. Én tényleg igyekszem örülni a barátaim boldogságának, ha meg valami bajuk van, akkor szívesen meghallgatom őket. Erre ő meg most olyan bunkó stílusban szólt be, meg olyan dolgokat, mikor mondtam neki csütörtökön, mikor kb délután 2kor kitalálta, hogy este csináljunk valamit együtt, hogy bocs, de már van más dolgom, hogy nagyon megbántott. Már volt néhány ilyen telefonbeszélgetés is, amikor azon gúnyolódott, hogy nocsak, csak nem komoly a dolog a sráccal, meg ehhez hasonlók... Aztán még volt egy ilyen elszólása is, hogy nm érti, hogyha én találtam magamnak, akkor ő miért nem tud... Hát bazdmeg, én erre meg annyit válaszoltam, mert ez tényleg igencsak sértő beszólás volt, hogy talán ha 2 éve nem egy veszett ügy fölött hullatna krokodilkönnyeket és nem táncolna mindig vissza ugyanoda, amikor magányos, akkor ő is találhatna. Ezzel kb le is zártuk a csevegésünket. Mondjuk már amúgy is untam mindig azt hallgatnia, hogy elment az exhez "megbeszélni" a dolgaikat, az megdugta aztán nem akarta mégse megbeszélni... Én meg mindannyiszor elmondtam neki, hogy én a helyébe már rég nem állnék szóba a pasival. Főleg ismerve a szakításuk okát is... Ha valaki élvezi, hogy megalázza magát újra meg újra, az így járt. A boldogsághoz elsősorban le kell zárni a múlt fájó dolgait. Addig nincs is értelme miről hablatyolni.