Vannak dolgok, amikben rendszerint azzal foglalkozok, hogy mások mit gondolnának arról, ha megtenném. Hogy másoknak hogy esne. Hogy mások... Hogy a társadalmi norma...
És őszintén már egy kicsit unom. Unok másokra gondolni. Egyszer szeretnék végre kizárólag magamra gondolni, tűnjék bármilyen egoistának is az elképzelésem. Miért kell nekem lemondanom valamiről, amit megkaphatnék, csak azért, hogy ne bántsak vele mást? Miért mondana le bárki valamiről csak azért, hogy nekem jó legyen?
Egyrészről dolgozik még bennem a jóért jót, másrészről dolgozik bennem, hogy megtagadok magamtól valamit, amit az élet tálcán kínál, el kell csak vennem... És mennyire hülye az, aki nem ragadja meg a lehetőségeket. Joggal neveznek balfasznak, ha nem nyúlok azért, ami ott lebeg az orrom előtt, pláne ha még szeretném is.
Idén nem fogok másra gondolni. Csak magamra. Annyiszor gondoltam a normákra, mások érzéseire, hogy mások mit tennének...sötöbö... És megérte? Hát nem. Mert csak az önmarcangoló kérdés maradt utána: miért nem vetted el, te ostoba? ... És próbáltam magam nyugtatni, hogy jó tett helyébe jót várj, jól döntöttél.
De nem. Nem döntöttem jól, mert nem arra hallgattam, amit szerettem volna.
Utolsó kommentek