Hát mostanság nem nagyon blogolok. Sőt, igazából nem is nagyon netezek. Annyi a napi netezés, hogy reggeli mellett gyors mail-facebook-twitter csekkolás, munkahelyen a maileket azért napi 3-4x lecsekkolom, megengedve magamnak eme luxust ha már úgyis alapvetően mindenki elégedett a munkámmal, mert gyors vagyok és precíz. (: Bár ezt inkább az után kiabálom, ha a vezetői értékelés is ez lesz rólam pár hét múlva. Amúgy hihetetlen, hogy már 3 hét eltelt. 
A kollegáimat, akik rendesen ott vannak, na őket imádom, sokat poénkodunk, jó a hangulat, segítőkészek repül velük az idő. Szóval alapvetően szeretek bejárni, persze van egy feladat, amit utálok és még mindig nem értünk teljesen a végére, de a neheze már megvan, és szerencsére nekem mindig adnak érdekesebb munkákat is, plussz heti 3 alkalommal legalább kellett eddig mennem a Garantiqa nevű céghez, szerződésekkel lótifutizok, de szeretem, mert abban az 1-1,5 órában nem ülök legalább a gép előtt, telefonálhatok, bekapok általában valami normális ételt is, élvezem a levegőt. Ja meg voltam már a székházunkban is <3 Olyan helyen szeretnék majd egyszer dolgozni. A Váci utca Ferenciek tere felé eső sarkán van, de a szomszédos Veres Pálné utcából is be lehet menni, hatalmas "régi" tipusú épület, amilyenekre én "bukok". Olyan hatalams volt én meg olyan pici, kicsit féltem is, hogy eltévedek. Anno voltam állásinterjú az FHB székházban, ami az Üllői úton van, az ilyen modern üvegépület, meg ahol most dolgozom az is a tipikus új építésű épület, ahol luxus a lépcső (az elsőre is lifttel kell járni... nc), megmondom őszintén, hogy én ezekért nem rajongok. Persze tudom, nem az épületért jár az ember dolgozni, de egyszer majd annyira szeretnék egy belvárosi impozáns épületbe járni minden reggel. A banki munka pedig lökést adott a pénzügy mester felé még inkább. Van egy évem profivá válni mikróból, matekból és pénzügyekből. Be fogok járni az említett órákra megint, emeltesekre, fel is veszem őket, mert ha felvesznek, akkor úgyis meg kellene csinálnom (ugye én ezeket csak mezei szinten tanultam...:D) A matektól fosok rendesen, kell majd keresnem valami jó matektanárt is. De muszáj lesz, mert a pénzügy felvételi gyilkos: matek, mikro-makro, pénzügy írásbeli + elbeszélgetés)
Szóval mikor este hazaérek a munkából, akkor vizsgára tanulok, olyankor is kb a fb-twitter-gmail csekkolás van. Blogokat olvasni max hétvégén szoktam, de olyankor is vagy otthon üdülök a családdal, vagy a barátommal vagyok... A szabadidő értéke sokszorosára nőtt mostanság számomra és próbálom nem a gép előtt tölteni feltétlenül. Sose gondoltam volna, hogy ilyen durva 8 óra szellemi munka után tanulni és hogy hétvégére többnyire a mosott szarhoz hasonlítok majd... Alig várom, hogy vége legyen a vizsgaidőszaknak. Normális esetében a 4 vizsgámat már rég letudtam volna, de jelenleg az a helyzet, hogy 15. előtt nem végzek, az az utolsó nap. 

Viszont azért kezdtem bele a posztba, eredetileg, hogy a nyíregyházi látogatásomról meséljek. Hát igen, a hétvégét a barátoméknál sikerült tölteni. Szerencsére nem ettek meg. A nagymamit nagyon megkedveltem, remélem, hogy ő is engem, ő elég sokat beszélgetett velem, meg mesélt. Nagyon belevaló a néni (: Az a típus, amilyen én is szeretnék lenni, nem nyervog, utazik az ország másik felébe a fiáékhoz is, hogy vigyázzon az unokákra, mert ott még kicsik vannak, főz, kora reggel már takarít, feltalálja magát, és tündéri. 
Meg alapvetően a vendéglátásra sem lehet panaszom, figyeltek arra, hogy mit szeretek/nem szeretek, csupa finomság volt kajára, mivel nagy sajtos vagyok, vettek sajtot is, szóval egy szavam sem lehet. P. apukájával is beszélgettünk egy fél órát-órát, amég P meg az anyukája telefont vettek. De az anyukájával továbbra is olyan... hmm, hát fura az egész. Csak ha muszáj volt, akkor szólt hozzám. Pedig én még próbálkoztam is. Pénteken pl azzal, hogy P. vacsi után rögtön fel akart menni pihenni én meg mondtam, hogy ücsörögjünk még picit az asztalnál. Egyértelmű jelzés volt, hogy szívesen beszélgetnék, ha éppen... Nálunk ez otthon amúgy is így szokás. Én ha hazamegyek pénteken, akkor leülünk, megkajálunk, vagy megkajálok egyedül, de anyáék is ott ülnek, aztán iszunk valamit, beszélgetünk egy pár órát... De fél óra után beláttam, hogy ez egy felesleges próbálkozás náluk, mert ezt kihasználva az egyetlen téma ami felmerült, hogy mi legyen másnap ebédre -.- Másnap is próbáltam keresni a lehetőséget, de semmi. Mára igazából fel is adtam. Ebédnél kaja után nem mondtam, hogy üljünk még, mentünk fel. Minek erölködjek?? Az anyukája még az állomásra menet megkérdezte, hogy nekünk a kocsiba van-e klíma. Lényegi információ. P.-től kérdeztem, hogy egyébként a szülei mit gondolnak rólam, azt mondta, hogy nem igazán kérdezte, mert nem érdekli. Ő van velem, nem a szülei. Én ezzel ezt a témát lezártnak is tekintem, igaza van. Ha tetszek a szülőknek tetszek, ha nem, nem, szerencsére ezek alapján olyan ember van mellettem, akit nem fognak befolyásolni ezen téren, ezek után nem érdekel. Persze szarul esik az embernek, ha meg se próbálják megismerni, de nyilván nem fogok belehalni. Végülis még örülhetek is, ha nem ismernek, nincsen mibe hitelesen belekötni. 
Viszont én jó vendég voltam, megkérdeztem, hogy kell-e bármiben segíteni, persze semmiben nem kellett, hétvégén mosogatni sem szoktak (van mosogatógép). mindent megettem, amit elém tettek. Mindent dicsértem. Még a macskájukat is megsimogattam, pedig nem szeretem a cicákat túlzottan. Bár ez a maccs amúgy olyan, mint Garfield. De tényleg. Csak nagyon félénk. Délután besomfordált P. szobájába mikor készülődtünk, nem vettem észre, és mikor megfordultam és a lábamnál volt a maccs akkorát ugrottam ijedtemben, hogy a macska meg a lépcsőig szaladt. :D Mondjuk őszintén szólva az annyira nem jött be, hogy az ágyra is felugorhat a jószág, alapvetően én erre azt mondom, hogy egy állat sem való az ágyra, aminek hullik a szőre vagy a tolla vagy bármilyen, bármennyire is szeretjük, bármennyire is szobatiszta... Az egy állat, kint is jár az udvaron, az utcán, koszos lesz, ne ugráljon az ágyra. Se a vetettre, se csak úgy. De az ő dolguk végülis, csak én finnyás vagyok ilyen téren. 
De azért összességében nem volt ez rossz. Nem azt kell néznem, hogy P anyukája mennyit beszél velem, hanem hogy amúgy P.-vel elvagyunk. Csakhát mostanság mindig tapasztalom, hogy tök jó, hogy 1-1 hétvégét együtt töltünk, van hogy igazából szerdán átjön hozzám és effektíve így 5 napot is együtt vagyunk, csak ilyenkor vasárnap este mikor mindenki megy a maga helyére, azt én elég nehezen viselem. Amíg hónapokkal ezelőtt remekül elvoltam egyedül, feltaláltam magam, addig mostanság az első 1-2 nap valami borzalmas. Pityergek, emésztem magam, hogy milyen fos egyedül ülni ebben a patkánylyukban. Utálok hétfőn hazajönni, mert nem vár senki és semmi csak a rohadt meleg szoba és a reggeli utáni mosogatnivaló. Meg a tanulnivaló. Keddre általában visszanyerem emberi énemet, de addig nagyon el vagyok anyátlanodva. Szerintem alapvetően az is megvisel, hogy egy-egy rossz nap után nincsen meg az a lehetőség, ami eddig mindig megvolt, ha nem is feltétlen éltem vele: hogy felüljek az első buszra/vonatra és hazamenjek. Mert amíg a lehetőség megvolt, addig könnyebb volt, de így, hogy nincs... Ez olyan, hogy amikor ehetsz édességet, akkor nem nagyon érdekel a dolog, de onnantól, hogy nem lehet, minden órában képes lennél valami nyalánkságot magadbatömni... De nem kezdek megnt nekikeseredni, mert nincsen igazán okom rá.
Csak túl kell esni ezen az 1-2 napon és megint mosolyog az ember. Talán 2-3 hét múlva ez is elmúlik. :) 

Szóval ez van velem, bepótoltam elmaradásomat, elég bőszavú voltam. :) Talán jövő hétvégén jön újabb poszt, megyek haza. P nélkül ugyan, de a 24.-ei hétvégére őt is viszem majd (: